Keresztény Társadalom

2018.aug.30.
Írta: Maksymilian Szólj hozzá!

Még a katolikus sajtó sem ismerte fel Ferenc pápa körlevelének üzenetét

Az utóbbi napokban néhány felkavaró eset történt a Katolikus Egyházban:

  • Ferenc pápa bocsánatot kért a szexuális visszaélések áldozataitól és írt egy terjedelmes levelet a világ összes katolikusának a helyzet kezeléséről.
  • Ezután Carlo Maria Viganó érsek lemondásra szólította fel Ferenc pápát, mondván hogy ő is védett egy amerikai bíborost, aki visszaéléseket követett el. Viganó szerint Ferenc pápa visszavont olyan szankciókat, amiket Benedek pápa szabott ki a homoszexuális bíborosra.
  • A pápa érdemben nem reagált a vádakra, miközben több amerikai püspök is kéri ezeknek a kivizsgálását.
  • A National Catholic Register szerint Benedek pápa megerősítette, hogy ő vetett ki szankciókat a bíborosra, mások viszont fake newst kiáltottak.

Hogy mi az igazság? Azt csak Isten tudja. De az biztos, hogy egy nagyon fontos dolgot nem vett észre a katolikus és világi sajtó:

A római pápa imára és böjtre szólított fel minden keresztény hívőt!

Idézi Jézust a levél: „Ezt a fajta tisztátalan lelket [démont] nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,21) Ezt Jézus egy démonról állítja, amit az apostolok nem tudtak kiűzni egy holdkórosból. Amikor a tanítványok megkérdezik, hogy ők miért nem tudták kiűzni, ezt válaszolja: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17,20-21)

Először azt mondja, erős hittel bármi sikerülhet, de rögtön kiköti: vannak démonok, amiket csak imával és böjttel lehet kiűzni. Nagyon fontos üzenet ez! Bármilyen elszánt és harcias is az ember, akármekkora hegyet elmozdít, néha pont arra van szüksége, hogy magába roskadjon, bűnbánatot tartson, böjtöljön, imádkozzon. Majd ebből visszatérve tudjon lelkileg megújulva és megerősödve cselekedni. A szexuális bűnöket is csak így lehet kezelni. Nagyon ártalmas bűnök ezek, amik eltorzítják a lelket és amiktől nagyon nehéz megszabadulni. Szinte lehetetlen, hacsak nem kezd nagyon masszív imába és böjtölésbe az ember.

Fontoljuk meg Ferenc pápa szavait konzervatívok és liberálisok egyaránt! Ha majd az egész Egyház egyként böjtöl és kiáltja: "Uram irgalmazz!", akkor majd nem a hárítás meg az egymásra mutogatás megy. Akkor majd kivetjük magunkból ezt a démont és tisztán, hitelesen állhatunk meg az Úr előtt és a világ előtt.

A hódmezővásárhelyi pap a katolikus tanítással ment szembe a vasárnapi mise végén

Úgy érzem meg kell szólalni. Ideje visszanézni a blogra és írni valamit. De már annyian leírták, hogy a papok ne politizáljanak... mi újat írhatnék még erről?  Pedig van mit! A legtöbben pont egy elég alapvető érvkészlethez nem nyúlnak, ami pedig mindig a végső szót mondja ki az egyházi vitákban: a Tanítóhivatal dokumentumai. Nézzük, mit mond a Tanítóhivatal! Ehhez az Egyház társadalmi tanításának kompendiumát fogom használni.

Az Egyház és a politikai közösség kapcsolatáról:

"Az Egyház tiszteletben tartja a demokratikus rend jogos autonómiáját. Nem feladata, hogy állást foglaljon egyik vagy másik intézményes vagy alkotmányos megoldás javára, és az sem tiszte, hogy politikai programok méltatásába bocsátkozzék, hacsak nem vallási és erkölcsi következményeikkel kapcsolatban." (424. pont)

Mondhatja persze a vásárhelyi plébános, hogy igenis hatása van a vallásra: ennyi támogatást egyik kormánytól sem kapott az egyház, mint a mostanitól. Az már elég ok a méltatásra, hogy tömi a zsebünket pénzzel? Baromságnak hangzik, ugye? Mert az is. Lehet méltatni egy kormányt, ha megszünteti a halálbüntetést, vagy olyan menekültpolitikát alakít ki, ami Ferenc pápának megfelel, esetleg vasárnapi boltzárral segíti a munkavállalókat, de azért méltatni, mert pénzt ad, nemcsak tévedés, hanem hiteltelenít is.

A hívek és a politika viszonyáról:

"A keresztény hit kívánalmai egyetlen politikai álláspont keretei között aligha lesznek megtalálhatók; azt  feltételezni, hogy egyetlen párt vagy politikai tábor maradéktalanul betöltené a keresztény hit és élet elvárásait, veszedelmes félreértéshez vezet. A keresztény olyan pártot nem találhat, amely teljes egészében megfelelne a hitéből és egyházhoz tartozásából fakadó erkölcsi elvárásoknak. Ezért a valamely politikai táborhoz tartozás sohasem lehet ideologikus, hanem mindig kritikainak kell lennie, miáltal a pártot és annak politikai programját arra ösztönzi, hogy egyre nagyobb figyelmet szenteljen annak a valódi közjónak a megvalósítására, amelyhez az ember lelki célja is hozzátartozik." (573. pont)

"A pártok, a hozzájuk való csatlakozás, illetve azoknak a személyeknek a megválasztása, amelyekre és akikre a közéletben bízni óhajtjuk magunkat, minden ember lelkiismeretének felelőssége, ám mégsem lehet kizárólag egyéni döntés: A keresztény közösségekre tartozik, hogy országuk helyzetét a valóságnak megfelelően elemezzék, az evangélium változtathatatlan szavainak fényénél megvilágítsák, és az Egyház társadalmi tanításából merítve határozzák meg a döntés szempontjait, a cselekvés irányait. Minden esetben érvényes, hogy senkinek sem szabad az Egyház tekintélyét a maga véleményének a támogatására kisajátítani Éppen ellenkezőleg a hívek őszinte párbeszéd útján iparkodjanak magukat megértetni másokkal, a kölcsönös szeretetet gyakorolva és mindenekelőtt a közjóval törődve." (574. pont)

Ezek azok a pontok, amit ma minden magyar kereszténynek be kéne vésni az agyába. Nem a fidesz A Keresztény Párt, és még csak nem is a KDNP az! Nincs olyan, hogy a keresztény ember erre vagy arra kell, hogy szavazzon. Mindenki a saját lelkiismerete alapján kell hogy szavazzon, nyilván a keresztény tanítást figyelembe véve. "Dehát a többi párt támogatja az abortuszt/drogot/stb." A fidesz betiltotta az abortuszt? Nem. A fidesz a keresztény tanítást képviseli a migráció kérdésében? Nem. Mindegyik pártról fel lehet sorolni, hogy miben egyezik és miben tér el a katolikus tanítástól, innentől kezdve pedig mind a lelkiismeretünkre vagyunk bízva, hogy melyik tanítást milyen súllyal számoljuk a mérlegelésben. Van akinek az abortusz a heppje, vagy a vasárnapi munka, van akinek az elesettekhez való hozzáállás. Fogadjuk el egymás mérlegelésének az eredményét, szavazatát és törekedjünk arra, hogy amire a másik helyezte a hangsúlyt, az a saját politikai táborunkban is érvényre jusson!

A plébános sem mondhatja meg, kire szavazzunk. Támpontokat nyújthat, sőt kell is, de a döntést a hívő ember lelkiismeretére kell bíznia. Szokás mondani és én is egyet értek vele, hogy ne a pap miatt járjon az ember templomba, hanem Istenért. Valóban balgaság Istent elhagyni azért, amit nem ő tett. De mit csináljak, csukjam be a fülemet, mikor a pap beszél? Neki kéne a misén elhangzó evangéliumi észt értelmeznie, ő a Tanítóhivatal hangja. (Katolikus hitünk szerint a Szentírást nem egyénileg értelmezzük, hanem a Tanítóhivatal segítségével.)  Ha ő nem az Evangéliumot hirdeti és értelmezi, akkor jobb esetben felismerem, hogy nem arról beszél, amiről beszélnie kell és elmegyek olyanhoz, aki Istenről beszél. Rosszabb esetben viszont az jön le, hogy az Egyház megnyilatkozása sem jobb, mint egy párt sajtótájékoztatója. Azokat meg meg tudom nézni a tévében is...

 

Konstruktív kritika Veres András prédikációjához

Mióta vártuk, hogy főpapjaink megszólaljanak a társadalmat súlyosan érintő kérdésekben! Megszólaltak már megyéspüspökök is társadalmi kérdésekben, de most végre a fő-fő helyről kaptunk választ kérdéseinkre. Mik az egymásnak ellentmondó megyéspüspökök nyilatkozatai ehhez képest? Augusztus 20-án, Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása tart szentmisét, a prédikációt pedig Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondja. A legjobb hely, hogy mindenki számára egyértelművé tegyük az Egyház tanítását fontos, égető kérdésekben. Veres András végre meg is ragadta az alkalmat

- kár, hogy egy viszonylag jelentéktelen kérdést vett elő.

Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy nem értek egyet Veres Andrással. Veres András hűen közölte a katolikus tanítást és ez nagyon helyes. És nagyon helyes a nyílt kormánykritika is, fontos hogy szembemenjünk még a világi hatalommal is, ha az az Egyház tanításával nem összeegyeztethető dolgot hajt végre, vagy támogat. A probléma inkább a téma megválasztásával van: Elég kevés embert foglalkoztat ez a téma. Ha nem beszélt volna róla Veres András, fel se tűnt volna, hogy több pénzt ad a kormány lombikbébiprogramra. Persze ha a célja az volt, hogy figyelmeztesse erről a hazai katolikusokat, az is üdvözlendő. De annyi minden más van, ami sokkal jobban foglalkoztatja az embereket! Annyi kérdés van, amire nem tudjuk, hogyan is kell a katolikus tanítás alapján választ és megoldást adni! Mert a katolikus az ilyen, szereti, ha a papok, püspökök egyértelműen kimondják, hogyan kell Krisztus tanítását egy-egy helyzetre alkalmazni. (Más kérdés, hogy szerintem is inkább olvassák a Katekizmust és ne várjanak a főpapokra, de sajnos el kell fogadni, hogy sokan a főpapoktól várják a válaszokat.)

Ott van például a migráció. Olyan, mintha kínosan ügyelnének arra, hogy ebben ne foglaljanak állást. A váci és a szeged-csanádi püspökök megszólaltak, csak éppen egymásnak tök ellentétes dolgokat mondtak. Jó lett volna, ha magasabb helyről szólal meg valaki, hogy melyiknek van igaza, vagy hogy hogy nincs igaza egyiküknek se. A hívek meg teljes bizonytalanságban, mindenki magára van utalva a kérdésben.

Nem csoda a Fidesz átvette a pásztorbotot és saját pásztoruk helyett ő irányítja a juhokat. El kell gondolkodnunk, hogy ki a mi pásztorunk, a Fidesz vagy a magyar bíboros? Ma már a magyar kereszténység nagy részének inkább a Fidesz. De hát hogyan is kövessünk valakit, aki nem mutatja nekünk az utat?

A püspökök legitimitását természetesen nem kérdőjelezem meg, csupán azt szeretném javasolni, hogy legközelebb tényleg egy sokakat foglalkoztató kérdésben adjanak útmutatást!

süti beállítások módosítása